A város közepén, ahol élek… Nos! Beomló alkonyokon/éjszakákon/reggeleken/hajnalokon hallani Hamburg és a lakótársaim zajait. A falak olyan vékonyak, mintha zsírpapírból lennének. Tisztán hallom, mikor Katharina skype-ol a pasijával, és azt is, amit a barátja mond. Katharina reklámszakembernek tanul, és a másik két lakótárshoz hasonlóan épp gyakornok valahol: Agnesről nem sokat tudok, csak annyi eddig a benyomásom, hogy kissé butuska, Ludmillát viszont nagyon csípem (végre egy külföldi, aki rosszabbul beszél németül, mint én!). Orosz származású, de Dániában él már egy ideje, két éve házas (!!), a férje kéthetenként meglátogatja. A fickó most is itt van, egész szimpatikus, mély dán orgánumától zengett a konyha (olyan dogmás az egész, hajjaj!)

Egy házat pont a kolinkkal szemben bontanak apró darabjaira, napról napra fogy, nos, ez is hozzájárul a tökéletes akusztikus környezethez. Vagy megszokom, vagy megszököm!

Érkezésem napján a vicces kínai welcome tutor kísért fel a szobába. Épp beszálltunk a liftbe, és mivel a 11. emeleten lakom, megkérdeztem, előfordult-e már meghibásodás, de még mielőtt válaszolhatott volna, a kijelzőn vibrálni kezdtek össze-vissza a számok, a lift pedig rándult egyet, és úgy maradt. Felhívtuk a segélyszolgálatot, de szerencsére negyedóra múlva szét tudtuk feszíteni az ajtót… De nekem se ez az ígéretes kezdet, se az építkezés nem veszi el a lelkesedésem!  A kilátás még mindig wunderbar… Ellátni egészen a kikötőig. 

Így kezdődött... Ennyi maradt belőle.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.