Ma átestem életem első albérlet-háztűznézőjén. Rettenetes volt. Még szerencse, hogy Jost volt olyan jófej, és elkísért, nehogy eladjanak rabszolgának valami hajóra.

A kaputelefonon két Anders is szerepelt, sikerült a rosszabbikat megnyomnom. Egy elfuserált Drakula látszatát keltő alak jött le kinyitni a lépcsőházajtót, akitől a szó szoros értelmében kirázott a hideg. Egészen a lakáshoz vezető lépcső tetejéig abban a reménykedtem naivan, hogy ő a téves Anders, de nem: ő lett volna az eljövendő lakótárs. Hullafehér ábrázata volt fura, kékeslilás foltokkal; véreres, vizenyős tekintete, eszméletlen randa fogsora – hirtelen világossá vált, miért is csak 280 Euró a bérleti díja az amúgy jó fekvésű, de bútorozatlan szobának. Az előszobában már ott feszengett a másik kettő jelentkező. A kettes számú lakótárs is előkerült egy slampos nőci személyében, aki röviden körbevezetett a lakásban, majd eltűnt, magára hagyva minket dr. Frankenstein ijesztő teremtményével, aki este fél hétkor bűzlött az alkoholtól és cigitől, és nem bírt három másodpercnél tovább egy helyben maradni, fel-alá mászlált a lakásban, eltűnt, majd előbbukkant váratlanul... Rövidesen tudtunkra adta, hogy a szoba díja nem 280 Euró, ahogy a honlapon áll, hanem 320. Hát igen, mennek fel az árak, bólogatott a lény, majd rám bökött: áh, te vagy a magyar! Akkor ezt nyilván ismered! – és előrántott a kupleráj alól egy hosszúkás pálcát, mely valaha ördögbot lehetett, majd elviharzott a kertbe. (Mert az is volt.) Álltunk ott tétován: a hármas számú jelentkező már idejekorán lelépett, a másikkal, egy szőke leányzóval pedig számot cseréltünk. Ami őt illeti, ő házinyúlra nőtt a saját albérletében, majd sikeresen össze is veszett vele, ezért kényszerül távozásra – megadtam neki a számom arra az esetre, ha netán keresne valakit a helyére.

Meglehetősen kétségbeejtő a helyzet: senki nem három hónapra keres lakótársat, és még ha valahol pont májustól augusztusig üres a szoba, egyszerűen nem válaszolnak, vagy a szoba bútorozatlan. Attól tartok, a belvárosi kollégium is esélytelen.

Maradok hát itt, a nagycsaládos negyedben?...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.