Wunderbar, erstaunlich, atemberaubend, prima, bombig, glänzend, bewunderswert, mirakulös, fantastisch, super, cool, SUPERCOOL dolog történt!...

Majd kibújok a bőrömből!

Hosszas internetes keresgélés után úgy döntöttem, ha már egyszer úgyis állandóan az Universität Hamburgon ebédelek a rendkívül olcsó menzán, benézek a kommunikáció tanszékre, melynek honlapja szerint fektetnek némi hangsúlyt a filmtudományos képzésre is. Volt vagy negyed órám, hogy odaérjek, így aztán száguldottam a Berliner Toron át a campus felé, a szakdolgozatom miatti, hirtelen támadt pánikhangulatban. Bekopogtam a titkárságon, és szerényen előadtam a cipófejű titkárnőnek, hogy a diplomamunkámhoz keresek segítséget, van-e itt olyan professzor vagy tanársegéd, aki tudna nekem használható tippeket adni?

A nénike azonnal a kezembe nyomta a kurzuslistát, nyitva az 57. oldalon, alul Ortrud Gutjahr német szakos professzorasszonyság órájával, melynek címe így hangzik: „Migrációs narratívák Fatih Akin filmjeiben”. 

Örömömben majdnem össze-vissza puszilgattam a hölgyemény kerekded pofikáját. Pontosan ez lészen az alcíme a szakdogámnak, azt a rézfán fütyülő rézangyalát, rézfa-sántakutyafáját, verdammte hétszázát-nyolcszázát neki!

Ma az óra kezdése előtt jóval beültem szemináriumi terembe, és figyeltem, ahogy három német lány épp a „Júliusban”-ból készíti elő a prezentációt. Aztán megtelt a terem, a mellettem ülő csajjal pedig beszédbe elegyedtem; kölcsönadott nekem egy tematikus tervet.

Wunderbar! Külön filmvetítés is tartozik az órához, azokból a korai filmekből is, melyeket Magyarországon nem lehet beszerezni.

Aztán belépett Frau Gutjahr, elkezdte az órát, én pedig szerelmes lettem belé – nem csak azért, mert a Frau ötvenes évei ellenére is egy csodaszép nő, hanem mert minden egyes szó, amit mondott, valóságos kincs, melyeket semmilyen szakirodalomban nem találnék meg soha. Az óra után hatalmas lelkesedéssel elhadartam neki, ki vagyok, mi vagyok, és hogy a legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy felfedeztem a kurzusát, és ő azt válaszolta: elvileg nem lehetne bejárnom, no de üsse kő!...

És ez még nem minden! Az óra közepén elővettem a német-magyar szótáramat, hogy kikeressek egy ismeretlen kifejezést, mire a mellettem ülő lány, aki a tematikus tervet kölcsönadta, és akiről azt gondoltam, német, odasúgta: „Én is magyar vagyok!”

Ennyit a bolygók, véletlenek, karmák és őrangyalok szerencsés összejátszásáról ezen a baromi hideg májusi napon!...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.