Május elsején ugyebár Németország-szerte tömeges tüntetések voltak, én pedig gondoltam, szerencsésen lemaradok az egészről, ha egész nap otthon fetrengve megpróbálom kiheverni az előző éjszaka fáradalmait (Judith-tal és még pár némettel egy altonai „alternatív szórakozóhelyen” igyekeztünk kikapcsolódni). Este tíz körül a lengyel lány invitálására naivan elsétáltam a Schanzenviertelbe legurítani egy söröcskét, de nem számoltam azzal, hogy egész Hamburgban pont ebben a negyedben lesz a legnagyobb a felfordulás. Az S-Bahn megállóban egy kupac rendőr fogadott, épp egy alakot tepertek le a földre. Aztán a fekete kapucnis, bakancsos emberekkel teli Suzannestrassen kerestem a helyet, ahol a többiek voltak, mikor hirtelen elkezdett rohanni velem szemben a tömeg, mögötte egy rakás járőr, ezért jobbnak láttam behúzódni egy éjjelnappaliba, ahol már egész sok járókelő összegyűlt. Itt egy lány felhívta a figyelmemet arra, hogy ez itt a május 1-ei szokás: a szélsőbalosok az utcára vonulnak tiltakozni a rendszer és a világmindenség ellen, aztán jönnek a szélsőjobbosok is, tiltakozni a balosok ellen. Közben egy lövés is eldördült odakinn. Én kissé bepánikoltam, de a németek derűsen szemlélték az eseményeket, sőt, kölcsönöztek az egésznek egyfajta tüntetésturizmus-ízt is: az emberek az utcán álltak, söröztek, és lesték, milyen izgalmak fognak még történni. Vízágyúk vonultak fel-alá, de kábé akkora feltűnést keltettek, mint odahaza a hetes busz. Kezdtem magam otthon érezni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.