Az első este a BÁRban megismertem egy amerikai fiút, Timothy Lortont (igen, majdnem, mint Timothy Dalton, alias James Bond és Rhett Butler) és egy orosz lányt, Dariát. Mindketten nyelvésznek tanulnak odahaza, itt pedig egy ösztöndíj keretében német lurkókat oktatnak a saját anyanyelvükön, kéttannyelvű gimnáziumban. Péntek este elvittek egy salsaklubba, ahol szinte sokkolt a látvány: ennyi ronda ember egy kupacban hogy tud ilyen jól táncolni? Timnek és Dariának aznap volt az utolsó salsaórája, beálltak hát tombolni a fura lények közé (hát, aranyosak voltak, bár inkább hasonlítottak egy orosz medvetáncoltatóra és annak lomha jószágára – Timothyt ugyanis jókorára növesztette a floridai napfény), én meg stíröltem a sok negyvenes, falatnyi ruhát viselő nőt és zömében latin-amerikai partnerét. Egy kicsit táncoltam Timmel, és rájöttem, hogy nem kell lebecsülnöm a dortmundi salsaórákon Akával elbohóckodott időket, mert igenis emlékszem én mindenre, csak hogy ahhoz Aka kéne…

Ah, Aka! Régi szép idők!.. Nem gondoltam volna, hogy Hamburgban pont Dortmundot fogom hiányolni, és nem Budapestet, bár nyilván annak is eljön az ideje. Idegesít, hogy más külföldiek sokkal jobban beszélnek nálam németül, én meg nézek bután, mert nem tudom kifejezni magam hundert prozent úgy, ahogy magyarul. És eddig egy magyarral sem találkoztam, bár tegnap grillezés közben megismertem egy orosz fiút (aki azt hitte először, hogy spanyol vagyok), ő megadta egy magyar ismerőse számát. Elmondása szerint a fiú állandóan azon nyavalyog, hogy nincs kihez magyarul szólnia. Na tessék! Hétfő este találkozom vele - remélhetőleg jól kimagyarkodjuk magunkat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.